|
Horgásztavunk 1985 óta működik Ecseren. Sajnos meg kell mondanom, hogy a rohanó világban egyre kevesebb taglétszámmal. Ez nem azt jelenti, hogy nincs lelkesedés a tagság körében. Tulajdonképpen ez az a hely – e kis faluban – ahol még csend és nyugalom uralkodik. Távol a falu zajától, ahová nem csak a halakért járnak ki az emberek, hanem beszélgetni élményeikről, más horgászvizeken látott újdonságokról. Sokszor még belehallgatni is érdemes volna.
A falunak ez a tó már kuriózum, és nem tudnánk elképzelni, hogy valaki más, úgynevezett kilós tavat csináljon belőle. Gondolom, lenne rá 1-2 pályázó, aki így akarná tönkretenni egy jól működő egyesületet a saját haszna érdekében. Elmondhatom, hogy sokfelől érkeznek hozzánk horgászok, és mindeknek nagyon tetszik a tó és környéke. Így azon sem problémáznak egy jól sikerült nap után, hogy a haltartó üresen maradt. Na majd Ho-Ho-Ho-Holnap szokták mondani.
Horgásztavunk az Interneten is jelen van, így egyre több az érdeklődő a kis tavunk iránt. Főleg a környező városokból. Honlapunk címe: www. ecserito.hu Szeretnénk ha az ecseri lakosok is élnének ezzel a lehetőséggel, minél többen látogatnák úgy a honlapunkat, mint a horgásztavat. Egyesületünk 1985 óta szinte észrevétlenül, de sikeresen működik, köszönhetően a Polgármesteri Hivatallal való jó kapcsolatunknak. Szeretnénk, ha ez így maradna a következő években is, ami további terveket és kihívásokat tesz majd lehetővé. Pozitív hozzáállásukat előre is köszönjük: Méhész Pál HE. Elnök |